(Mai szó: golgotajárás)
Behányok a szenvedő, magukat művészléleknek nevező arcoktól. Totál lejáratják azokat, akik keményen odateszik magukat a világ elé. és igyekeznek széppé alakítani az emberek életét.
Próbálok folyamatosan rájönni, miért csatolnak a művész mellé pejoratív gondolatokat. Miért gondolják azt az emberek, hogy aki művészetből él, egy fura, élhetetlen, hülye habitussal megáldott lélek lehet? És miért gondolja egy művész, hogy neki ilyennek kell lennie? Miért ábrázolják őket rongyokba öltözve, hatalmas sállal körbetekert hanyag öltözékben, ápolatlan külsővel, lehajtott vállakkal?
Egy művész lehet, hogy érzékenyebben reagál a világra, de attól még a szenvedés útját nem feltétlen kell megjárnia, vagy rosszabb esetben, eljátszania.
Pont az ellenkezőjét teszi, ha sikeres. Kemény csatákat vív a piacon, a marketinget úgy kezeli, mintha egy több-százezres tréninget kéne értékesítenie.
Fura, hogy Húsvét napján ez a szó ugrott fel a szótárban. De talán így jó. Talán ma kéne azon elgondolkodni, hogy nem minden halandó jut a napfényre, ha életét szenvedésekkel kövezi ki. Pont, hogy nem.