(Mai szó: megformáz)
Az emberek sokszor esnek abba a csapdába, hogy igyekeznek a saját normáik szerint átalakítani kedvesüket. Addig ügyködnek ezen a nemesnek egyáltalán nem mondható formázáson, míg sikert nem érnek el.
Két dolog nem stimmel ebben.
Egyrészről, mikor beleszeretnek valakibe, akkor őt szeretik, a tulajdonságaival, a gondolkodásával, a szokásaival együtt. Ha már elégedetlen lesz vele, akkor viszont ott már kezd tompulni és szürkülni a szeretet. Észrevesz rajta minden hibát, felerősíti a rossz tulajdonságait, állandóan arra fókuszál, ami idegesíti a másik emberben. A szeretet eltűnik, marad a düh, sértettség. Pedig mikor megismerte, ugyanaz volt, mint a jelenben. Ő nem változott, csak a másik fél kezd el hatalmi harcot folytatni az irányítással.
A másik hiba, amiért ez az átváltoztatás baromi szar dolog, az pedig a tökéletes átalakítás. Mihelyst sikerül valakinek a párját teljesen átformálni, eltűnik belőle az egyedisége, és nem látni mást csak egy tükörképet. Ennél bénább dolog, hogy valaki a saját hasonmásával akarjon együttélni, hosszú távon inkább hajlik egy nárcisztikus személyiség felé, mint egy szociálisan nyitott jellemhez.
Akit szeretünk, talán együtt alakulunk vele, közös úton veszünk fel újabb és másabb viselkedésformákat. De nem erőszakkal, csak az idő jótékony hatásával.
A másik ember nem egy alkotás, nem egy szobor, melyet faragni kell, majd kitenni köztérre mutogatni, mekkora arc valaki, micsoda sikert ért el rajta.
A szerelem, és szeretet nem engedi a direktbe akciókat….a szerelem úgy szeret, ahogy vagy (kösz, Bridget Jones, megmentetted a zárómondatomat 🙂 ).
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: