Mérkőzés

(Szeretem a Magyar Értelmező Kéziszótárt. Mindig olyan szavakat ugrat fel, mely egyezik a mentalitásommal.)

Gyerekkoromban röplabdáztam. Ez a 158 centimmel igen hülyén veszi ki magát, viszont elég nagy hangom volt, és ezzel lazán kompenzáltam méretemet.

Röplabdázni szerettem. A társaim viszont nem biztos, hogy ugyanígy álltak hozzám. Lehet, csak szigorúan látom a régi énemet, de mintha nem örültek volna annak, hogy remekül eljátszom az irányító szerepet.

Az érdekesség az, hogy most sem csinálok mást. De nem direktbe nyomom, hanem valahogy jön a habitusomból, hogy inkább magam köré gyűjtök embereket, mint én gyülekezem mások táborába.

De most másként megy mindez. Most egyáltalán nem akarom, és semmi erőszakosság nincs bennem. Most jön és alakul, minden célzatosság nélkül.

Emlékeim szerint a pályán voltam mindig elememben. Aztán ahogy bementünk az öltözőbe, máris visszakerültem abba az elvonulós gyerek bőrébe, aki sosem érezte magát jól a világban.

Hogy a picsába változott meg mindez, nem tudom. Az énem megmaradt, és mindenféle tudatosság nélkül. De mint anno, nem szívesen csatlakoztak hozzám, most teljesen megfordult minden. Felnőttként, korosodva már jól érzik magukat mellettem a csapattagok, értsd alatta akár a magazin cikkíróit.

(Na, kezdem úgy látni, hogy a posztok belemennek rendesen egy önvallomásba, lélekelemzésbe, múltat farigcsáló nyafogásba.)

Hogy a mérkőzésről ez hogyan jutott eszembe? Gyerekként nem volt jó versenyezni, megmérettetni magam. Most, hogy gyűjtöm az idétlen ráncokat a fejemen, már nagyon élvezem, hogy minden nap legyőzhetem a másnapi énemet. Semmi tétje nincs. Csak a boldog elégedettség (francba, az ilyen mondatok kikergetnek a jókedvemből…mindegy). 

Nem mondhatom azt, hogy megtanultam önmagammal versenybe szállni, mert ez baromság lenne. Nem tanultam semmit. Egyszerűen úgy alakult a világom, hogy remek versenytársat találtam a saját személyemben, akivel békében lehetek mindemellett.

Magamat akarom megmérettetni és rendszeres mérkőzéseket lejátszani. De nincs ehhez terv, vagy bármilyen forgatókönyv. Egy életigenlés van. És ez szereti, ha győztesként kiálthatom ki magam.

(Na baszki, ilyenkor vagyok hálás, hogy ezeket az írásokat senki nem olvassa, hanem csak mint szógyakorló állnak itt, hogy segítsenek a kreatív írásom fejlesztésében. Amiből én hülye, szintén győztesként akarok eredményeket kihozni.)

Legyen szép napunk…minden kóbor olvasómnak is.