Lepusztul

(Találhattam volna egy pozitívabb szót is a könyvben.)

Két véglete van a napoknak. Az első a reggeli mélység, mikor ha eléggé kipihented magad, teljesen tisztán és éberen, mindezt körbefestve vidámsággal látod az elkövetkezendő napot. Ha nem sikerült mélyen aludnod, akkor viszont úgy érzed, hogy egy sereg guru sem tudna életet lehelni beléd.

Ma órára keltem, amit már régóta tettem. Mindig sikerül az ébresztő előtt felkelnem, de tuti kimerült állapotban lehetek, mert az a nyamvadt zeneszó rikácsolt a fülembe, hogy “új lehetőségek, kihívások, gyere harcos, indulj neki” ébredésre lettem invitálva. Utáltam (egyébként valami lágy zenét választottam erre, de reggel semmi sem hat annak). 

Ez az a mélység, mikor úgy érezni, lepusztult a jókedv, az erő, a harcos szellem. El nem tudja képzelni az ember, hogy ebből élettel teli tevékenység fog születni. Pedig de. Csak várni kell a megfelelő kávé adag hatására, és máris jöhet a lista pipálása, a feladatok elvégzése.

Ha a nap megtörtént, és ráadásul 100 jótékony motivációs barom ugrál az ember körül, akkor elégedetten dől este vissza az ágyba, viszont olyan mély fáradtsággal, kimerültséggel, lepusztult energiaszinttel, hogy elképzelni sem tudja, a holnap könnyebben megy majd.

Na baszki, hát ez nem az a csilingelő vidám nóta, amit visszaolvasva majd lelkes művészként rohanok a festőállványom mögé. De hát nem én tehetek róla, én csak ráböktem egy szóra. Szar szóra (buli van, alliterál legalább).